falsus, mn. ff. [fallo]

hamis,

1) nem igaz, nem való, az igazsággal és valóval nem egyező, nem biztos, fama, nuncius, appellatio, argumentum. Gyakran fn. falsum, i, kn. hamisság, hazugság, álnokság, és tárgye. mint ih. falsum renidens vultu, álnokul mosolygó arcczal.

2) a ki nem igazat mond, és pedig úgy tudva (hazug, tettetett, képmutató s több efféle) mint tudtán kivül, tévelygő, hibázó, vétő: f. vates, homo, és fn. falsus a hazug v. csaló; f. es, tévedsz.

3) költött, ráfogott, utáncsinált, ál s több efféle, literae, lis; f. Simois (költ.), a valódi S. után nevezve. Innen fn. falsum, i, kn. a «semmi»; tela in falsum jacere, vaktában, a semmit czélozva.

4) alaptalan, üres, nem érdemlett, spes, terrores, honor, opprobria.