fatum, i, kn. [for]

sajátl. a mi ki van mondva, meg van mondva,

1) t. jövendölés, a végzet határozatainak kijelentése: ff. Sibyllina; ex fatis quae Vejentes scripta habebant.

2) végzet, az egyszer meghatározott s többé meg nem változtatható világrend: necessitas fati; fatum est ordo seriesque rerum, quum causa causae nexa rem ex se gignat (Cic.); implere ff., azt cselekedni, hogy a végzet határozatai beteljesedjenek. Innen sajátlanul (költ.) A) végzet, a mennyiben az istenektől függött, valamelyik isten akarata: f. Jovis, ff. deum. B) az a mi valakinek sorsát (végzetét) elhatározza: sagittae Herculis fuere fatum Trojae. C) t. személyesítve a végzet istennői, a Párkák.

3) személynek v. dolognak sorsa, küln. mint előre meghatározott és kikerülhetetlen, végzet, rendeltetés: suo quisque fato natus est; fato meo fit ut etc., (költ.) t.-ben is, ff. mea, acerba. Küln. balsors, szerencsétlenség, halál, pusztulás, végromlás: f. aliquod iis impendet; fato cedere, concedere, obire, fungi meghalni, proferre ff., az életet hosszabbítni; f. extremum reipublicae venit; átv. ért. duo reipublicae ff., az álladalomra nézve két veszedelmes személy.

*4) halottnak hamvai, tetemei, Prop. 1. 17, 11. de ez értelmezés kétes.