mandator, oris, hn. [1. mando ]

1) (újk.) ki valamit más által igazíttat el, megbízó, bizományadó; küln. = hamisan vádolók előállítója, utasítója.

2) jogászoknál, a ki valakit felhatalmaz, hogy az ő veszélyére és felelősségére valakinek kölcsönt, vagy adósnak időhaladékot adjon, hiteladásra felhatalmazó, kezes.