multus, mn. kf. plus és ff. plurimus (melyeket láss). I. e.
1) sok, tetemes, nagy s több efféle, labor, sermo, cura, aurum; gyakran a kn. mint fn. a nem v. faj saj. esetével: multum auri, jucunditatis. Küln. A) időhatározásnál, multa nocte, késő éjszakán, multo die, midőn már nagy része a napnak lefolyt volt (ellenben: m. adhuc die midőn a nap nagy része még hátra volt), ad multum diem (v. diei), a nap jó darab részeig. B) tárgye. multum (ige, melléknév, sőt ősk. középfok mellett is) és hat e. multo (középfok mellett, és átalán különbséget v. előnyt jelölve) ih. gyanánt szolgálván igen, nagyon; multum dispar, multum te amo, non multum confidere, non ita multum aliquo uti; multo major, sokkal nagyobb, multo aliter, multo ante, jóval előbb, multo maximus, leges legnagyobb, multo anteponere, jóval többre becsülni. Éppen ugy saj. esetben is becs v. érték jelölésére: multi facere, sokra, nagyra becsülni, nagy értéket tulajdonítni; (ősk. és költ. néha e saj. eset helyett hat. eset áll).
2) beszédben terjedelmes, kimerítő, egy tárgyról sokat mondó: multum esse in re nota.
3) igével kapcsolatban ih. értelme van: multus adfuit, sokat v. sokszor jelen volt, instat multus, gyakran; innen (Pl.) homo m. tolakodó.
4) gyűnévileg némely: m. avis victima. ―