reductus, mn. kf. [r. reduco]

1) helyiségről, visszahuzott, félre eső, távol eső, magányos, vallis; sinus rr., mélyen bekanyarodó öblök. Innen a) a festészetben: háttérben levő, hátra álló; b) képes beszédben: virtus est medium vitiorum, et utrinque reductum, egyenlő távolságra a szélsőségektől.

2) reducta (orum, kn. t.) Cicero ezzel fordította a stoicusok tanában e szót ta apoprohgmena = dolgok, melyek hátra teendők (ellentét producta).