tuba, ae, nn. [rokon : tubus]

1) cső, küln. a nyomattyúban az a cső, a melyben a viz felfelé nyomul, fistula quae ruba dicitur.

2) trombita, egyenes tölcséralakú, egy kevéssé görbe nyilásba végződő fuvóhangszer, mellyel főleg a háboruban támadásra, indulásra stb. jelt adtak, melyet azonban vallásos ünnepeken, szinjátékokon és temetéseken is használtak: signum datur tuba; tuba revocat milites. Innen átv. ért. kezdő, okozó, t. belli.

||3) névk. A) harczjel, háború, harcz. B) harsogás: a) nimborum, dörgés, zugás; b) fenkölt, magasztos beszéd.