tum,

I. ih.

1) valamely előre v. azután (p. o. quum kötszón kezdődő mondattal) meghatározott v. legalább jelölt időpontról, akkor, azután, az időben: t. vero, t denique, föltételes mondat után erősítőleg is: si quaeret, t. dicas (úgy), és reductis legionibus, t. is etc. (akkor). Küln. erősítőleg (Justin.) t. temporis, akkor, az időben.

2) időben, számnál és sorozatnál, azután, erre, továbbá.

II. ksz. e kapcsolatban t. ― tum, egyenlő jelentőségü mondattagokat kötve össze, úgy ― mint, mind ― mind, majd ― majd, és quum t., mikor az első tag (quummal) mint bevezető előzmény áll és átalánosságban ad valamit, a következő tag (tum-mal) részletesen, úgy ― mint különösen, ha már ― akkor bizonnyal, nem csak ― hanem sőt inkább; ritkán fordul elő quum ― tum, ha a két tag egyenlő. Ha mindenik mondatnak megvan saját igéje, quum után rendesen jelentő mód áll, de foglaló is, ha okviszony v. hasonlítás van kifejezve.