1. attritus, mn. kf. [attero]

1) sajátl. elsurolt, elkopott, ansa, toga; küln. felsurolt, feltört, partes, és így fn. attrita, orum, kn. surlás által feltört, sebesült testrészek.

2) átv. ért. a) (költ.) attrita frons, szemtelen, szemérmetlen; b) szónokról, erőtlen előadásu, hatástalan.