ullus, mn. (saj. e. -ius, tul. e. -i ),

valaki (egészen határozatlanul és átalában, vesd ö. aliquis): rendesen tagadó, kérdő és feltételes mondatban; állítóban csak akkor, ha valami egészen átalános és határozatlan dolgot jelöl: nemo ullius rei fuit emptor cui etc.; estne ulla res tanti ut etc.? si ulla mea apud te valuit commendatio etc.; sine u. dubitatione, religione; magis quam in ulla alia re. Rendesen melléknévileg áll, ritkán főnévileg a megfelelő quis-quam helyett.