barbatus, mn. [barba]

1) szakállas, bene b., nagy szakállu; innen (költ.) = meglett férfi; tréfásan Jove nondum barbato, mikor Jupiter még fiatal gyerek volt (= mikor Ádám is fiatal volt; mikor a falu temploma még kápolna volt), azaz nagyon régen. ― Mint római vezetéknév, Lucius Corn. Scipio Barbatus,

2) küln. A) ősi időbeli római ember; barbati illi, azok a szakállas ősök (a kiknek korában még nem volt divat a borotválkozás). B) barbatus magister, szakállas mester, bölcselő (ezek szoktak nagy szakállat nevelni), és így önállóan mint fn. is. C) állatokról: hircus b. és fn. barbatus, a hosszu szakállu = kecskebak; aquila b., más néven ossifraga, csonttörő sas, falco ossifraga L. D) növényekről, gyapjas, szőrös. E) átv. ért. könyvről = rongyos, foszlott, elnyőtt.