1. acutus, mn. kf. és ff. [acuo]

1) hegyes, éles, küln. mesterségesen meghegyesített, megélesített, cuspis, sagitta, aures, nasus; pinus a., tűlevelű.

2) névk. A) a külérzékre élesen ható, éles, metsző, csípős, sapor, odor, frigus; (költ.) sol a., égető hév. Küln. hangról magas, vékony, csengő (ellentét: mély, gravis), vox, sonus; stridor a., átható, éppen így: hinnitus. B) magokról az érzékekről, éles, fínom, de csak átv. ért. nares aa., finom orr, azaz itélőtehetség. C) nyelvtani msz. syllaba a., hangsulyozott.

3) átv. ért. A) szellemi tulajdonokról, éleselmű, élczes, szellemdús, homo, ingenium. B) a. morbus, febris, forró; súlyos; (költ.) acuta belli, a had vészei, nyomorai.

4) szónokl. msz. talpra esett.